Nyugdíjas nap 2015

 23.09.2015

Szépkorúak köszöntése

    "Az ember lassan megöregszik, a jövőnél már fontosabb a múlt.." mottóval indult 2015. okt. 23-án a  Csicsó Község Önkormányzata által megszervezett nyugdíjasok köszöntése.  A kellemes napsütésben szép számban érkeztek szépkorúak a helyi kultúrházba, ahol rögtön az előcsarnokban retro-giccs kiállítás fogadta a vendéget. A 60-s,70-es és 80-as évekbeli régi használati eszközök szinte visszarepítették az ott jelenlévőt a fiatalkori éveikbe. Földes Csaba polgármester köszöntője után sor került az ott jelenlévők közül a legidősebb polgár felköszöntésére is, Fél Erzsébet személyében, aki az idén töltötte be 86. életévét. Polgármester úr ünnepi beszédében nemcsak az időskor viszontagságairól beszélt, hanem tájékoztatót is adott a község életéből. Ezek után következtek a Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda iskolásai és óvodásai ünnepi műsorukkal. Az óvodások énekeltek és táncoltak, az énekkar népdalokat adott elő. Volt néptánc és moderntánc is, valamint szavalatok és a régi táncdalfesztiválok hangulatát is oda varázsolták a diákok. A nyugdíjasok vastapssal jutalmazták a fellépőket. A finom ebéd elfogyasztása alatt is régi slágerek szóltak, valamint a színpadon egy film pergett, mely a 60-as, 70-es évekből mutatott be életképeket az akkori Budapestről. A finom bor mellett az időssebbek szívesen sztorizgattak egymásközt és idéztek fel egy-egy fiatalkori élményt.