Felháborító cikk Csicsó közösségének oldalán - HELYREIGAZÍTÁS

 08.10.2020

Tisztelt Bödők Károly Úr !

Megdöbbenéssel vettem tudomásul cikkét a 2020.10.04-én megjelent írásában az úgynevezett Csicsó közösségének oldalán. Köztudott, hogy évek óta, ahol csak tudja ott  gyalázza az Ön drága települését, és annak mindenkori Önkormányzatát és polgármesterét.

     Az évek alatt, amíg személyesen engem szidott,  a munkatársaimmal kénytelenek voltunk különböző intézményekben bizonyítani igazunkat az Ön beadványai alapján, ami sokszor fő munkánk rovására ment. Természetesen mindezt sosem közölte a nyilvánossággal, de úgy gondolom, aki világosan lát, eagyértelmű különbséget tud tenni az eredmények és bírálatok között.

     „A felháborító döntés született a 2020.09.03.-án .....cikke“ azonban túllépi a rágalmazás és az állinformáció terjesztése határát, amelyet természetesen az Ön olvasói őszintének , megalapozottnak és tárgyilagosnak gondolnak.

     Most pedig az alábbiakban megírom, amit kérek nyilvánosan is közölni és hivatalosan is elnézését kérni, immár a hatványozottan sokadik félretájékoztatása és az Önkormányzat indokolatlan becsmérlése miatt. Az iskolaudvar felújítása jóvá volt hagyva a költségvetésben még az év elején. A közbeszerzés folyamatban volt, csak a lezárására vártunk. Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy a beruházás elkészüljön az iskolai tanév kezdetéig. Az eljárási folyamat a törvényesség betartásával valósult meg  saját forrásból. Miért is nem lehet ennek örülni, ez így nem eladható az Ön szájából még írásban sem?

A legszerencsétlenebb kritikája és tájékoztatása a faluvezetés nyílt támadása, a csereszerződési javaslattal kapcsolatosan. Mindenképp ajánlom, hogy tessék számolni: (megj.: Tízezer /10000 m2/ = 1 ha) Ön szerint Ezer/1000 m2/ = 1 ha.....már alapból megemlíteném, hogy nem 38 ha hanem 3,8 ha a parcella, amiből lenne leválasztva  a terület. A másik hiba a határozat egy szándéknyilatkozat ebből a parcellából (megj.: zámer ez nem szerződés) esetleges csereszerződés megkötése esetén ezen a területen ami az egyházi területetet jelenti egy központi parkoló lenne a jövőben a falu szívében a falu egész közössége számára.

     Utoljára  tisztelettel kérem, hagyja azokat dolgozni, akiket a lakosok felhatalmaztak demokratikus úton a falu vezetésére nyugodt légkörben és orvosolja a hibás cikkét helyesbítéssel.

A kedves viszontolvasóknak pedig azt ajánlom, legyenek szívesek a helyes tájékoztatás céljából megnézni a község honlapját (www.cicov.sk), ugyanis amit tetszenek találni a“ Csicsói hírmondóban“ és az álcázott „Csicsó közösségének“ oldalán az nem a település honlapja, hanem pár személy szócsövének csatornája.