06.09.2012
2012. október 6-án, délután 5 órakor került sor Csicsón az 1849. Október 6-án kivégzett aradi vértanúk emlékünnepségére. A megemlékezésen részt
A megemlékezésen részt vett MKP országos alelnöke Farkas Iván, Magyar Közstársaság nagykövetségének tanácsosa Nagy László, magyarországi testvértelepülések Kisbajcs polgármestere Kamocsai Sándor és Nagybajcs polgármestere Huszár Imre, a romániai Partium térség Hegyközpály Község polgármestere Somogyi Lajos és Nt. Katona János hegyközpályi lelkipásztor.
ünnepi köszöntőt mondott Ing. Földes Csaba a község polgármestere, majd Farkas Iván tartotta meg beszédét és Nagy László tanácsos is üdvözölte a jelenlevőket. A csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda tanulói színvonalas előadással tisztelegtek az aradi vértanúk emlékének Mgr. Nagy Edit tanárnő vezetésével "Arad pedig a magyar Golgota -Kossuth" címü müsorukkal, majd a Csicsói fiatalok zenekarának ünnepi fellépése következett. A megemlékezést a koszorúzás zárta.A megemlékezés után a helyi önkormányzat vacsorával fogadta a vendégeket és a megemlékezésben résztvevő fellépőket egyaránt.